Sziasztok!
Több hét után újra itt vagyok és mivel kaptam egy hét szabit remélem, sűrűbben tudok nektek írni.
Na de mi történt velem az óta?
Kezdetnek hosszú évek óta ismét lett műkörmöm.(úristen most mi lesz? Plázamacska leszek stb stb??) Mindenki nyugodjon meg főleg védelmi okai voltak mivel nagyon gyenge a körmöm és folyton letört meg beszakadt munka közben (kicsit béna vagyok igen) így muszáj volt megóvnom a kicsikéket. Aki követ instán az meg is tudja sasolni, hogy milyen lett. Barbinál csináltattam, aki iszonyat aranyos és kedves, bárkinek tudom ajánlani, pedikűrt is csinál és teljesen fájdalommentes volt az egész procedúra.
https://www.facebook.com/Barbi-Nails
Aztán, végre elolvastam Mária életét és majdnem sírtam, olyan sok rosszon ment keresztül és mindig bántották. Dehogy tárgyilagos is legyek. A könyv maga nagyon részletes és teljesen sallangmentes volt. Kevés idő jutott arra, hogy többször keveset olvasva haladjak. Egyszer nekiültem és letudtam vagy 10 oldalt. Aztán eléggé elhanyagoltam majd megint belevágtam és a végeredmény az lett, hogy kiolvastam. Közben megrendeltem Antikváriumból az eredeti Zweig –féle verziót is az életének már nagyon várom.
(https://scontent-sea1-1.cdninstagram.com/t51.2885-15/s480x480/e15/11055436_1635057040059920_1905811807_n.jpg?ig_cache_key=OTUzODE0MjEzMzQzNDQyNDEz.2)
Pedig még Boleyn Anna is ott van de előbb a 33 szerelmi háromszögnek esek neki. Imádom az ilyenfajta ,,celebeskedést” mindig világossá válik számomra, hogy a királyok,királynők,miniszterek is csak emberek.(bár azért ennyi intrika és csábítás nincs a mi kis silány,egyszerű,hétköznapi életünkben)
https://moly.hu/konyvek/stefan-zweig-stuart-maria
Vettem egy pénztárcát a kínaiban, ami kemény 390 Forintba fájt és fehér és vannak rajta kis virágok, ami totál nem passzol hozzám, de képzeljétek el, hogy van rajta egy nagyon dagadt, de nagyon cuki narancs-sárgás macska *.*
Aztán kipróbáltam a Chio fűszeres csirkés coopiját és hát csalódás volt. Nem intenzív eléggé silány minőségre és fűszerezésre utal, amit nagyon bánok, mert önmagában a márkát nagyon szeretem.
Tegnap lement az X utolsó előtti része. Továbbra is szánalmas a műsorvezető, és ezt képesek fokozni azzal, hogy elküldik egy másikat vezetni. De engedjük el ez nekünk csak jó. Még az is hagyján, hogy Peti is megy vele. De minek?? Mi lesz így szegény Bambival, amíg ő hülyét csinál magából egy RTLprostituált mellett? Nem a csatornát bántom, mert felnézek arra a kolosszus csatornamaffiára, amit ők kiépítettek. Én szimplán nem értek egyet azzal, hogy egy műsorvezetésre alkalmatlan nőt miért kell ennyire tolni? Vele nem lehet kompenzálni, hogy Nórika egy nyomorék volt és lelépett. Na, mindegy. A dalok továbbra is egysíkúak és unalmasak. És a döntőhöz érve egyre hamisabbak voltak. Riccoékat már nem is nézem, csak háttérzajnak mennek, jó oké tudnak énekelni, meg tiszta meg minden, de ennyi. Az olasz csaj még ennyire se tud érdekelni, folyton angolul énekel és vigyorog, mint egy mini jóllakott óvodás, de annyira buta feje van, hogy az már fáj. Azon kívül, hogy a családja olasz tud bárki bármit róla? Őt valahogy nem nyomatja senki. Olyan, mint a buliban a légy a falon.
(kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1881/18815/188153/18815351_1163679_5db80642d58b0297c061ca487dc27a57_wm.jpg)
Ott van de úgy nem csinál semmi nagy dolgot.Rolandka drága még mindig próbálkozik a szerelmes és/vagy fájó dalokkal teljesen érzelemmentesen. Giginek meg annyi esze van, mint egy molylepkének. Ami nem megy, azt nem erőltetem. A másik meg, az a srác egy hegy, ne bassza már meg, hogy nem lehet nyúzni a hangját, hogy úgy repesszen, ahogy azt kell?? Nem cukorból van és rohadjak meg, de az első adás óta szegénykém annyit fejlődött csak, hogy már van némi mozgása, de ennyi. Lassan hiányzik Gabi pedig azért ő is egy hülye picsa volt, de legalább (Lizát leszámítva) volt tudása és igenis arra törekedett, hogy a mentoráltja olyat kapjon amivel bebizonyíthatja, hogy ott a helye. Legvégére hagytam a végrevalahára kieső Bettit. Mindenki tudja, hogy az X-faktor egy ÉNEK verseny. Ergo ha nem énekelsz, akkor takarodjál innen. ÉS mi történt? Ez a kiscsaj folyton virnyikolt és epilepsziás rohamokat imitált és annyira borzasztó alaphangja volt, hogy a falat kapartam volna. Semmi keresnivalója nem volt ott, már le se kellett volna ültetni arra a hülye székre. De még ezt is elengedem. Ami piszokul kiakasztott, hogy a kommentelők nagy része őt hagyta volna benn. De mi alapon? Attól, hogy úgy néz ki, mint valami pszichopata és egy igazi mosolyt sem képes produkálni csak valami idétlen, erőltetett szart attól már egyéniség? Vagy attól ő különleges, hogy ha este meglátnám, a sikátorban sírva futnék el? Mert a hangjától biztos nem. Örülök, hogy kiesett, de bánom, hogy nem hamarabb.
(cdn.blog.hu/fi/filmdroid/image/armida/Az%20ördögűző02.jpg)
És, hogy ki nyeri? Nekem már teljesen mindegy, annyira unalmas a felhozatal, hogy arra már nincsenek szavak.
És most jöjjön a két kérdés, amivel nyúztok. A szerelmi 3. majd egy másik bejegyzésben lesz.
Mit gondolok a Walking Dead idei évadáról?
Hogy továbbra is egy szar. De amíg eddig legalább tényleg túlélni akartak, most mit csinál az a fő hülye? Hát háborúzni akar, amikor az emberek tucatjával alakulnak át, de tök logikus nyilván. És most erről szól minden rész, hogy Rick ármánykodik és robbantanak és Negan nem csinál semmit, amikor ő arról is tud, hogy ki mikor fúj orrot. Nyilván amúgy tök hihető!! És még a tigris is meghalt benne hát az ember esze megáll tőle.
(img.wennermedia.com/social/rs-the-walking-dead-4c41fc2c-2a9c-4b34-addf-5ee0ea2f5c71.jpg)
És mi a véleményem a két fő karakterről?
Rick egy nyomoronc akinek az agya helyén szerintem egy bosszú szócska szerepel csak. Elvileg ő lenne a hős meg minden, de miatta halnak meg a legtöbben. Ilyen vezető tudod kinek kéne. Bekéne zárni valahova és adni neki Barbie babákat, hátha azokkal megnyugodna a kis lelke. És akkor bevágnak valami jövőbeli képet, hogy már gyerekük van vagy mi. Persze mert a zombikat amúgy ki lehet írtani és miután túlélted ezt az egészet, első dolgod, hogy gyereket csinálsz. Számomra nagyon irritáló és fárasztó karakter elég volt egy részt látnom belőle amikor Negan gyepálta őket és az a szomorú, megkínzott fej csak azt sugallta nálam, hogy még ütném.
(static4.businessinsider.com/image/580d73b3dd0895520f8b45ff-1346/walking-dead-rick%20.png)
És hát Negan. Számomra ő a sorozat egyetlen értékelhető pontja. A szövegei ütősek és pontosan tudja, hogy ki mennyit ér és, hogy kell bánni velük. Nem kertel, a képedbe vágja, ha semmit nem érsz. Kicsit Csernus bácsi csak szögesütővel. Bennem kialakult egy olyan érzés, amit eddig igyekeztem visszafogni, ha a jófiú, rosszfiú dolgokról volt szó, hogy azért nyíltan nem kedvelem a gonoszt. De itt, csak őt lehet szeretni! Most komolyan, ti kihez csatlakoznátok? Ahhoz akinek kb semmilye sincs és lazán megalázzák vagy ahhoz, aki bármit tesznek ellene garantált, hogy megkeseríti az elkövető életét. Szerintem ez a jó vezető és hát, na, felépített egy mini kis falut ahol minden van, de van hierarchia. Ami valljuk be muszáj, mert a demokrácia továbbra sem kifizetődő.
(images.amcnetworks.com/amc.com/wp-content/uploads/2017/10/TWD_897_D1_big-800×450.jpg)
Remélem tetszett nektek ez a rövidke bejegyzés. Próbálok minél többet írni mert kicsit le vagyok maradva.
Kellemes Hétvégét nektek Puszi
(frecklesfairychest.com/wp-content/uploads/2015/09/autumn_queen2_1680x1120.jpg)
E-mail:annieblogger@citromail.hu
Facebook:www.facebook.com/Anniekulonoselete